Kárpát-medencei Filmszemle

magyar

Kőváry Zoltán

Dr. Kőváry Zoltán, klinikai szakpszichológus, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész. Az ELTE PPK Klinikia Pszichológia és Addiktológia Tanszékének docense. Első diplomáját szegedi magyar szakosként szerezte, szakdolgozatát Csáth Gézából írta. Ezt követően Debrecenben tanult pszichológiát, majd Budapesten klinikai pszichológiát. Évekig dolgozott pszichiátrián, drogambulancián és nevelési és életvezetési tanácsadókban. Hosszú évekig a Szegedi Tudományegyetemen oktatott, innen került 2015-ben az ELTE-re.

magyar

Lukácsy György

Tíz évig a Heti Válasz hetilap munkatársa, filmkritikusa, olvasószerkesztője. Írásai jelentek meg a Magyar Konyha gasztronómiai és a Szív jezsuita magazinban, valamint a Kommentár folyóiratban. A Duna tévé, majd az M5 kulturális csatorna filmes szakértője. Több dokumentumfilm szerkesztője, forgatókönyv-írója. A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa. 2018 ősze óta a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa.

magyar

Szabados Tamás

A világ minden földrészén jártam, a Magyar Televizíó kamerájával,-beleértve az Antarktiszt is. Sokszínű műsorok készítésében operatőrként vettem részt. Gyerekműsorok, képzőművészet.  Zenei ismeretterjesztés,  TV játékok, országos események élő közvetítései. (Mazsola film volt a diploma munkája). Rockenbauer Pál megismerése után a természetfilmezésre specializálódtam. Harminc éve, már csak ezeket a műsorokat készítettem. Rendező-operatőrként közel 300 kisfilmet tettem le az asztalra. Legismertebb munkám a "Másfélmillió lépés Magyarországon" sorozat. A Magyar Örökség díjat is viselhetem.

magyar

Máté Gábor

Pusztaszer község polgármestereként hét éven keresztül (2005-2011) egyik fő szervezője volt a gödöllői természetfilm-fesztivál elődjének tartott pusztaszeri Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztiválnak, amelynek hangulatára a szakma máig nosztalgiával emlékezik. E múltnak őrzésére Pusztaszer Község Önkormányzata rendszeresen ajánl fel különdíjat a gödöllői fesztivál legígéretesebb fiatal alkotójának.

magyar

Dr. Lakatos Róbert Árpád

A Sapientia EMTE filmes szakának egyetemi docense, az Erdélyi Magyar Filmszövetség elnöke.

magyar

Dányi Anita

Több mint egy évtizeden keresztül a közmédia fesztivál menedzsereként magyar televíziós alkotások - tv-filmek, dokumentumfilmek, természetfilmek - nemzetközi fesztiváloztatásával, népszerűsítésével foglalkozott. Számos természetfilm sikeres nemzetközi szereplésében működött közre, széleskörű fesztiválos tapasztalattal rendelkezik az ismeretterjesztő és természetfilmek világában. Jelenleg a Magyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója.

magyar

Zsila Sándor

Születésem óta Budapesten élek. Természetfotóval a Nimród Fotóklubban találkoztam 1987-ben. Azóta több hasonló és fotóművészettel foglalkozó szervezet tagja vagyok, többnek vezetőségi tagja. Kiállításokat szervezek a zsűrizéstől, a megnyitóig. 1999. óta folyamatosan oktatok. Állandó és időszakos zsűri felkéréseket kapok. Életem a fotográfia, és annak szolgálata.

magyar

Ifj. Kollányi Ágoston

Balázs Béla‑díjas rendező, a Magyar Filmszemle legjobb tudományos-ismeretterjesztő film díjának tulajdonosa. Száznál több filmjének témája az űrkutatástól a régészetig kalandozott. 1975-2013 közt a Deltát, a MTV tudományos heti műsorát rendezte. A Pusztaszeri Természetfilm Fesztivál zsűrijének elnöke.

magyar

Dr. Juhász Árpád

A magyar természettudományos ismeretterjesztés meghatározó képviselője. Miután 15 éven át kutató geológusként dolgozott, fő tevékenységként a tudományos ismeretek népszerűsítését választotta. 16 éven át a Természettudományi Stúdió igazgatója, majd ezt követően több mint egy évtizeden át a Magyar Televízió Természettudományi Szerkesztőségének vezetője volt. 25 könyvet, több ezer cikket írt,  több száz televíziós műsort készített. Jelenleg is több mint 70 filmjét sugározzák a magyar televíziós csatornák.

magyar

Koltai Andrea

2016 végéig a közmédia vezető szerkesztője. Több mint 25 éves pályafutása során számos közéleti műsort szerkesztett, intendánsként felügyelte az M2 gyerekcsatorna működését, szerepet vállalt a Petőfi TV elindításában, kulturális producerként pedig több művészeti és tudományos-ismeretterjesztő sorozat létrehozásában vett részt.

magyar
Feliratkozás RSS - Kárpát-medencei Filmszemle csatornájára